Ahová Kádár is gyalog járt…

Május 9, 2008 - 3:48 du.

Berkes Sándor

Ma, amikor elindultam reggel az utcán, arra gondoltam, hogy milyen történettel is szolgálhatnék, a több évtizedes emlékek közül…Íme:

A nyolcvanas évek elején, még afféle segédoperatőr voltam. Akkortájt volt az MSZMP kongresszusa. A Hősök terén lévő SZOT Székházba voltam beosztva a Magyar Televízió részéről, hogy hordozható kamkorderünkkel (kb. 15 kg) bejátszáshoz készítsünk felvételeket.

!? 18körül INFO

MSZMP kongresszus helytt Európai Tanács. Az Európai Tanács (European Council) az EU-tagállamok állam- és kormányfőinek és a Bizottság elnökének évente legalább kétszer ülésező testülete, az Unió csúcsszervének is nevezik. Erről szeretnék többet tudni!


Az operatőr, Bucsi János volt, azóta sajnos már nincs közöttünk. Én már idejekorán a helyszínen voltam. Jani csak késve érkezett, mert az ő kitűzőjén nem volt piros pecsét (akkreditáció), ezért nem engedték az épület közelébe.

Amikor a kamerát állítgattam (fehér-egyensúly), egyszer arra lettem figyelmes, hogy nagy sürgés-forgás alakult ki. Kíberek nyomultak, fekete autók érkeztek. Szerencsémre Kádár János érkezett meg kamerám elé. Felocsúdtam, és megnyomtam a „Rec” gombot. Ahogyan a nagyoktól láttam, gépemmel szépen bekísértem Kádár elvtársat az épületbe, felvettem, ahogyan kezel a többi elvtárssal, miközben a fotósokkal nyomakodtam a megfelelő pozícióért. Egy hosszú snitt volt az egész, ahogyan megáll a lépcső előtt, röviden üdvözli barátait, majd egyik kezét feltartva, szinte el is köszönt a frissen üdvözöltektől. Elindult a folyosón.

Én utána. Szépen követtem a géppel “lábfhart-ban” /Ez azt jelenti, hogy megyek a kamerával, végig hasznos a felvétel, és kompozícióban maradok./
Egyszer az öreg rátette a kezét egy ajtó kilincsére, és a válla felett kérdően visszanézett rám. Közben ment a felvétel. Jobb szemem a kamera keresőjén, bal szemem az ajtó feliratán, amelyen a “00″ szám volt. Sikerült elkísérnem az öreget az intimitás határáig. Csodálom, hogy nem tepertek le a kíberek. Az általam rögzített felvétel egyébként - a kézfelemelésig -le is ment a Magyar Televízióban. Herzán Miklós főgyártásvezető meg is dícsérte munkámat.
Így bontogattam szárnyaimat a Magyar Televíziónál, ahol mint első munkahelyemen, 30 évet dolgoztam.

2 megjegyzés a “Ahová Kádár is gyalog járt…” című cikkhez

  1. huba megjegyzése:

    mit jelent az h kamkorder?
    kik a kíberek?

  2. admin megjegyzése:

    Kíber: személyi biztonságra ügyelő ember,testőr,stb…
    kamkorder: a képalkotó egység egybe van építve a képrögzítővel,tehát kamera,plusz képmagnó

    a szerk.

Írj egy megjegyzést

Be kell jelentkezned ha megjegyzést szeretnél írni.

cialis sur internet cialis sans prescription viagra vendita italia trouver du levitra tadalafil bestellen leivtra moins cher prix cialis 5mg generique cialis acheter cialis generique viagra venta libre acheter du viagra vendita levitra acheter cialis internet sildenafil bestellen sildenafil receta cialis 10mg vardenafil bestellen sildenafil sin receta prezzi viagra remede impuissance cialis pharmacie impotenza rimedi cialis vente libre costo levitra acheter accutane tadalafil rezeptfrei medicament impuissance levitra en ligne vendo viagra milano cialis venta libre acquisto levitra cialis en pharmacie viagra en ligne levitra prezzo acheter cialis en pharmacie compro levitra viagra te koop prezzi cialis achat cialis cialis bon prix costo viagra acheter cialis en ligne levitra pharmacie viagra europe viagra kopen vente cialis viagra svizzera levitra receta cialis ordonnance venta de sildenafil viagra prijs aquisto viagra cialis preço levitra donna acquisto viagra italia acheter cialis moins cher le kamagra cialis kopen acheter cialis en france acheter cialis sur la net commander kamagra dysfonction erectile viagra prescrizione levitra precio vendo cialis vardenafil generique levitra te koop kamagra 100 viagra naturel viagra senza ricetta procurer du viagra viagra versand impotenza sessuale acheter cialis sans ordonnance acheter propecia viagra effet secondaire zithromax generique cialis indien prix cialis 10mg acquistare viagra kamagra te koop vendo levitra acheter prozac procurer du levitra trouble erection costo cialis comprar sildenafil levitra naturale levitra generique acheter cialis generic acquisto viagra in farmacia viagra indien viagra quanto costa acheter viagra acheter du levitra viagra prezzo pilule viagra ordina levitra acquisto viagra medicament cialis acheter kamagra france posologia viagra kamagra oral jelly pilule levitra cialis prescrizione clomid sans ordonnance zyban generique levitra sans prescription cialis generico sicuro trouver du cialis viagra preço propecia generique levitra ricetta viagra rezeptfrei kamagra rezeptfrei viagra sin receta cialis prezzo levitra ohne rezept kamagra pas cher kamagra vente cialis 20 mg comprar levitra generica cialis 20 mg pastilla viagra farmaci impotenza tadalafil venta cialis generico 10 mg comprar tadalafil pastilla cialis levitra generico viagra ohne rezept tadalafil generique vendo viagra levitra venta libre