Építő (?) tábor
L. Dézsi Zoltán, a 2003-ik évi Riporter kerestetik győztese, az MTV Kékfény című krimiműsorának riportere. Bár mostanság elsősorban gyilkosokkal foglalkozik, de korábban a konzervgyári segédmunkási poszt is “feküdt” neki. (Mint azt látni - pontosabban olvasni - fogjátok)
Az úgy kezdődött, hogy bejelentette nekem az egyik leányzó a III. A-ból (szép keblei voltak), hogy a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) vezető jó fej volt, és kiharcolt nekünk (akkoriban mindent ki kellett harcolni, nem volt elég eldönteni) egy külföldi melót. Nem is akárhol, az NDK-ban.
Uniós állampolgárként Nagy-Britanniában, Dániában, Hollandiában, Svédországban, Finnországban, Spanyolországban és Írországban a mai EU-szabályok, vagy nagymértékben megkönnyített munkavállalási feltételek mellett, néhány éven belül pedig bármely tagállamban munkát vállalhatunk, letelepedhetünk, méghozzá közvetlen családtagjainkkal együtt. Erről szeretnék többet tudni!
No itt álljunk meg pár mondatra. A mai tiniknek vélhetően fogalmuk sincs mit is jelent az NDK. Nos akkortájt két német állam volt. Az egyik (a szerencsésebb) az NSZK, azaz a Német Szövetségi Köztársaság, a másik (a pechesebb) a Német Demokratikus Köztársaság. Előbbi a művelt nyugathoz , utóbbi a szocialista táborhoz tartozott. Egyszerűbben: az NSZK-ban baromi jól éltek az emberek, és mercivel jártak, míg az NDK-ban gáz volt az életszínvonal, és mindenki Trabantot, vagy Wartburgot pöfögtetett.
Akkortájt még működött a KISZ-en belül egy olyan csoport, amelyik megszervezte az Építő Táborokat (basszus, megint egy szó, ami értelmezhetetlen). Na, ez nagyjából azt jelentette, hogy összezártak egy melóhelyen 1-2 ezer középiskolást, akik időnként dolgoztak egy kicsit (kaszáltak, kapáltak, ástak, stb), de főleg baromira buliztak. Esténként ment a csajozás, piálás, tábortűz, gitárral. Viszont nem ment a fű (mondjuk akkor még nem is volt).
Az építő táborok közül a legvágyottabbak a nemzetközik voltak. Itt mindenki összegyűlt, aki élt és mozgott. Lengyelek táncos címkés sörrel (ma már ilyet nem lehet kapni), NDK lányok hatalmas szexuális vággyal, cseh srácok óriási pofonokkal, román lánykák kissé szőrös lábbal és persze a magyarok kifogyhatatlan buli éhséggel.
Az Európai Unió “A Fiatalok lendületben (Youth in Action)” nevű program azért jött létre, hogy támogassa a fiatalok egymás közti kapcsolatait, segítsen egymás megismerésében, hogy toleráns, nyitott fiatalokat neveljen. Erről szeretnék többet tudni!
Na ennyit bevezetőként. Azon a nyáron az NDK-ba mehettünk, mégpedig Magdeburg városába, pontosabban mellé vagy 10 kilométerrel egy konzervgyárba segédmunkásnak. Nyolcan voltunk magyarok, meglepő módon négy fiú és négy lány. A csapat azóta némiképp megkomolyodott, van tanár, ügyvéd, fizikus, polgármester, újságíró, de akkor még mindannyian gondtalan ifjak voltunk. Olyannyira, hogy már a vonaton egymásba gabalyodott a társaság női, és férfi szakasza. Ez gondolom most is így van, úgyhogy mindez talán nem lényeges. Annál inkább az lehet, hogy hova is kerültünk. Manapság egy gyár (pláne, ha élelmiszert állít elő) olyan tiszta, hogy a légy seggre esik a csarnokban a padlón. Nos akkortájt mindez még kissé másként nézett ki. A bandát egy gumicsizmás, 100 kilós nő fogadta (minden német lány mázsás lett, miután férjhez ment), majd megmutatták az öltözőt. Miután a padokról elzavartunk 3-400 csótányt már le is ülhettünk, és magunkra húzhattuk a munkaruháinkat. Aki látott már ilyet, nem feledi el. Kantáros gatya, meghatározhatatlan színnel. Úgy tippeltünk, hogy a gyártáskor (úgy hatvan évvel korábban) kék lehetett. Mindenki kapott egy 46-s gumicsizmát hozzá, hogy igen jól érezze magát. A lányok ugyan próbáltak reklamálni, hogy az ő lábukra kissé nagy ez a valami, de a németek nem nagyon hatódtak meg. Akkor jöttünk rá, hogy náluk vélhetően mindenkinek 46-os lába van.
Az üzemcsarnok, no az egy csoda volt. A lepukkantságáról csak annyit, hogy simán le lehetett volna benne forgatni egy háborús film jeleneteit Berlin ostromáról, pontosabban nem, mert ahhoz is fel kellett volna kicsit újítani A zöldbabot (merthogy zöldbabkonzervet gyártottunk) vasvillával kellett a mosóüstbe lapátolni, majd felügyelni, ahogy főződik a kulimász. A szagról csak annyit, hogy valaki behozta a vadászgörényét, amelyik menten elájult. Ezek után egy gép belenyomkodta a babot valami fém izébe, és utána jöttünk megint mi. A kész konzervre egy gép segítségével fel kellett ragasztani a címkéket. Azonban az első napon csak eper címke volt. Tettünk rá azt, a kutya nem szólt érte (akkortájt a munkamorál kissé más volt, mint napjainkban). Vélhetően a háziasszonyokkal toltunk ki, akik csak a felbontás után jöttek rá, hogy mit is vettek tulajdonképpen. Utólag is bocsika
Na ennyit az üzemről. Pár gondolatban még az akkori szórakozási lehetőségekről a nagy hatalmas NDK-ban. Nos akkortájt nekünk már kazettás magnónk volt, de nem tudtunk hozzá odakint kazit venni, mert azt éppen nem lehetett kapni. Volt viszont magyar császárkörte likőr, 7 deci nagyjából 120 forintért. Be is vásároltunk rendesen, meg is ittuk Magdeburg főterén, majd elmentünk diszkóba. Egy orsós magnó volt rákötve két házilag eszkábált hangfalra, és az nyomta a zenét a kultúrházban. A falak mentén támlás székek, mindenki fehér zokniban és sportcipőben, zsír volt.
Azután eltelt az egy hónap, és megkaptuk a fizetésünket. Azt hiszem 3 500 forint volt, persze keletnémet márkában. Egy ébresztőórát, meg egy konyhai robotgépet vettem a lóvéból. Jól megfizettek bennünket, persze sokkal többet nem is érdemeltünk.