Használd ki az előnyöket! Riport Rippel Ferenccel
Rippel Ferenc
A munkád során hol találkozol az Európai Unióval?
Mindenhol. Először is a munkánk miatt rengeteget utazunk. Párizs a második otthonunk, hiszen nyolc éve tagjai vagyunk a Moulin Rouge-nak, ingázunk Párizs és Budapest között. Még éltem abban a korban, mikor útlevéllel nem lehetett átmenni, így nagyon örültem a csatlakozásnak. Los Angelesbe például három útlevéllel tudok csak kimenni, ez is tükrözi, hogy az EU-n belül nagyon jó lett az utazás. Emellett Megyeri János barátommal a Várban készítetünk egy panoptikum kiállítást a magyar történelemmel kapcsolatosan és így ennek kapcsán nagyon sok uniós pályázatot be tudtunk vonni.
Számodra milyen előnyt jelent, hogy országunk is csatlakozott?
Amellett hogy szinte határ nélkül tudunk utazni, nagyjából az árak is kiegyenlítődtek, ami azért jó, mert előre ki tudom számolni, hogy mennyibe kerül majd az út, és a repülőjáratok is lerövidültek. A pályázatokat is nagyon jó dolognak tartom, sok mindenre támogatást tudunk szerezni, olyan dolgokat is meg tudunk valósítani, amiről eddig csak hallottunk.
Számos előnnyel jár, ha egy EU-tagország állampolgára vagy, mert vannak jogok, melyek minden tagállam összes polgárára érvényesek. ERRŐL SZETERNÉK TÖBBET TUDNI!
Milyen nyelveken beszélsz?
A magyar után angolul beszélek a legjobban, néha már angolul álmodom. Ezt követi a német, de nyelvjárást is el tudunk sajátítani. Szerencsére könnyen ismerkedünk, és akárhova megyünk, mindenhol megtanulunk néhány szót, kifejezést, így elég sok nyelven meg tudunk szólalni.
Az unió nagy lehetőség a fiatalok számára, de úgy érzem kicsit félve állunk még ehhez az egész rendszerhez. Mit javasolsz, hogyan használják ki a lehetőségeket a diákok?
A legfontosabb, hogy viccesen és kedvesen fogják fel a dolgokat, a tanárokat ne zavarják óra közben, így kevesebb gondot okoz például a házi feladat megoldása. Fontos, hogy mindenki magába szívjon egy általános alapműveltséget, ezek után mindenki próbáljon meg egy olyan jövőképet kialakítani, ahol minden álmuk adott. Mindenképpen használjátok ki az EU előnyeit, utazzatok sokat, ha már egyszer van rá lehetőség.
A Nemzeti Fejlesztési Terv rengeteg felújításra adott lehetőséget hazánkban. A környezetedben találkoztál a programmal?
A lakásom mellett egy műemlék házat építenek, ez talán a legközelebbi példa. De már említettem a Magyar Történeti Kiállítást, ami egy viaszfigurás panoptikum, ebben is nagy segítségünkre vannak az EU-s támogatások. Érdekesség, hogy Mátyás koráig nyúlunk vissza, és Kinizsit rólam formázták meg.
Mennyire nehéz magyarként érvényesülni?
Semennyire. Fellépéseknél mindent esetben bemondatjuk, hogy Budapestről jöttünk, ami eddig semmi gondot nem okozott. Sokan nem tudják, hogy hol is van, de a sok magyar hírességnek köszönhetően sikerül behatárolni. Nagyon sokan a nemzeti értékeinket emelik ki, Liszt Ferenc és Puskás sok embernek eszébe jut, de Budapest és a Balaton is szóba kerül.
